Assamite: A keresztes lovagok sok mesét hoztak magukkal a szentföldről, ezek némelyike fanatikus gyilkosokról szólt . Az európaiak ezeket a némán gyilkoló egyéneket assassin-eknek, azaz merénylőknek nevezte el . A káiniták azonban már ismertek egy az araboknál sokkal veszélyesebb fenyegetést is – az asszamiták ördögi klánját . A nyugat vámpírjai sokkal előbb találkoztak az Asszamitákkal , mint a keresztes lovagok, Néhányan azt állítják, hogy a keletet meghódítani vágyók uralkodók – például Nagy Sándor – az Asszamitáktól rettegő káiniták voltak . De a pletykákon túl annyi igaz , hogy az Asszamitáktól jó okkal tartanak – ördögi praktikák révén igyekeznek megtalálni legnagyszerűbb önmagukat. Az asszamiták rettegett merénylők voltak , a Kelet messzi földjén túl is. Egyik klán sem szerzett ilyen hírnevet az ördögu praktikák terén, s habár gyilkos tehetségüket - mint bérgyilkosok - más vértestvéreknek is felajánlották. Néhány vértestvér úgy hiszi, hogy az Asszamiták az ősi erők megvalósítóiként lépnek fel, s talán a Jyhad, az örökkévaló Háború végső lépésében való szerepükre készülnek fel.
|